És aznap este, miközben a vacsorát tettem az asztalra, közömbösen mondta – mintha még vizet kért volna.
„A következő hónaptól kezdve mindent megosztunk. Nem fogok támogatni valakit, aki nem járul hozzá a közösséghez.”
Ledermedtem, a tálalókanál a levegőben lebegett.
Vártam a poént.
Egyetlen sem volt.
„Elnézést?” – kérdeztem óvatosan.
Nyugtalanító nyugalommal tette le maga elé a telefonját – mintha begyakorolta volna ezt a beszédet.
„Ez nem az 1950-es évek. Ha itt élsz, fizeted a részed. Fele-fele arányban.”
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
