Körülnéztem a szobában.

A házat, amit én rendeztem be.
A függönyöket én varrtam.
Az étkezőasztalt, amit részletre vettünk, amikor szűkös volt a pénz.

– Hozzájárulok – mondtam halkan.

Könnyedén felnevetett.

„Te nem dolgozol.”

Ez a mondat mélyebben fájt, mint bármi más.

Mintha a gyereknevelés nem számítana.
A háztartás pénzügyeinek intézése nem számítana.
A beteg édesanyja gondozása nem számítana.
Az sem számítana, hogy minden vállalati rendezvényen mellette álltam.

– Azért hagytam ott az állásomat, mert te kértél rá – emlékeztettem.

– Azt mondtam, hogy jobb lesz a családnak – javította ki nyugodtan. – Ne dramatizáld a dolgot.

Ne dramatizálj.

Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.