Aztán 5:12-kor megérkezett Eleanor nagymama.
Nem Savannah esküvői szállodájában.
Az ajtómnál.
Láttam őt az üvegen keresztül, mielőtt Naomi bejelentette volna. Levendula kabátban állt a verandán, kézitáskában a karján, állát felemelve, mintha már elfogadta volna minden várakozó következményt. Kinyitottam az ajtót, és egy pillanatra egyikünk sem szólt.
Aztán nagymama megkérdezte: “Na, hagyod, hogy egy öreg nő itt álljon?”
Nevettem, bár égett a szemem.
“Az esküvőn kellett volna lenned.”
Belépett. “Nem. Ott kellett volna lennem, ahol a család úgy viselkedik, mint a család.”
Ekkor robbant fel minden.
Savannah nagymama jelenlétére építette esküvői képét. A matriarcha. A fotók. Az áldás. A szimbolikát. Eleanor Pierce érkezése után tíz perccel később valaki egyértelműen írt másnak, és elkezdődött a láncreakció. Telefonok világítottak a teraszomon, mint a csapdába esett szentjánosbogarak.
Anyám hat alkalommal hívott hét perc alatt.
Apám írt: Hol van a nagymama?
Savannah küldte: Megőrültél?
Aztán: Ez gonosz.
Aztán: Hozd ide, azonnal.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
