Hiányzott az a nő, aki másodpercek alatt hozta meg az élet-halál döntéseit. Hiányzott az a nő, aki nem félt helyükre tenni az arrogáns orvosokat.
Suttogtam, hogy még itt van, csak egy kicsit fáradt. Skyler bólintott, és azt mondta, megérti.
Azt mondta, be kell fejeznie a projektjét, de azt akarta, hogy tudassam vele, hogy ő és Jace az én oldalamon állnak. Amikor elment, sokáig mozdulatlanul ültem.
Folsom egy átlagos amerikai városként folytatta életét, hétköznapi családokkal. Újabb kopogás hallatszott, de ez hangosabb volt.
Melinda azt mondta, hogy a nappaliban szeretné kimosni a függönyöket. Megkérdezte, hogy segíthetnék-e neki legyőzni őket.
Mély levegőt vettem, és készültem elhagyni a menedékemet. Visszaléptem egy olyan valóságba, ahol már nem voltam a ház úrnője.
Mondtam neki, hogy úton vagyok. A barátnőm, Rosie olyan hevesen keverte a kávéját, hogy a cukor már rég feloldódott.
A kedvenc kávézónkban voltunk, ami egy szerény hely volt a városi könyvtár közelében. Rosie huszonhét évig dolgozott ott.
Lehajtottam a szemem, és megkevertem a saját teámat. Legalább Rosie itt volt, mert ő volt az egyetlen, akivel még nyíltan tudtam beszélni.
Próbáltam mosolyogni, és azt mondtam, nem is olyan rossz. Rosie összeszűkítette a szemét, és azt mondta, hagyjam abba.
Azt mondta, hagyom, hogy a saját otthonomban végigjárjanak. Sóhajtottam, és beismertem a vereséget, mert Rosie mindig átlátott rajtam.
Megkérdeztem, mit kellene tennem, és emlékeztettem, hogy ők a családom. Rosie azt mondta, hogy a családok nem bánnak így egymással, miközben letette a poharát.
Azt mondta, ötven éve ismer engem. Megkérdezte, hová ment az a nő, aki egyszer szembeszállt egy részeg, kétszer akkora alakkal, aki nála volt.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
