Hajnali 2-kor, az irodában rekedve, megnéztem a beszerelt rejtett babamonitort, hogy miért sír még mindig az újszülöttünk, és a b00d-m kihűlt. A képernyőn anyám berontott a baba szobájába, sziszegve: “A gyerekemből élsz, és még mindig panaszkodsz?”

A szeme találkozott az enyémben.

Nyugodt.

Túl nyugodt.

“Ébren vagy,” mondta halkan.

Ránéztem az üvegre. Aztán rá.

“Mi ez?”

Halványan mosolygott.

“Csak valami, ami segít neki aludni.”

Összeszorult a gyomrom.

“Nem szükséges,” mondtam, közelebb lépve. “Add ide nekem.”

Nem mozdult.

Ehelyett szorosabban tartotta Mateót.

“Nem érted,” suttogta. “Ha sír… Valaki eljön.”

“Senki sem jön,” mondtam, próbáltam nyugodt maradni. “Vége.”

Lassan megrázta a fejét.

Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.