Hajnali 2-kor, az irodában rekedve, megnéztem a beszerelt rejtett babamonitort, hogy miért sír még mindig az újszülöttünk, és a b00d-m kihűlt. A képernyőn anyám berontott a baba szobájába, sziszegve: “A gyerekemből élsz, és még mindig panaszkodsz?”

“Nem,” mondta. “Csak nem láttad korábban.”

Csend töltötte be a szobát.

Aztán—

A folyosóra pillantott.

Nem rám.

Túl én.

Mintha valaki ott állna.

Figyel.

Várakozni.

A bőröm bizseregett.

“Mariana…” Mondtam, alig volt nyugodt a hangom. “Nincs itt senki más.”

Újra elmosolyodott.

De ezúttal—

Nem volt megkönnyebbülés.

Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.