Nem válaszoltam. Kinyitottam a szoba ajtaját. Anya követte, kezében egy rakott étellel, tágra nyílt szemekkel.
Amit láttam, térdemérgettem.
Hallottam, ahogy kinyílik a bejárati ajtó.
Rowan az ágykeretet szorította, izzadság csorgott az arcán, karjai remegtek. Új, elegáns, de idegen protézis lábai fel voltak kötve, teste összegömbölyödve a ágy és a komód között.
A jobb kezét élve megnyúzták. Felnézett, meglepődve és rajtakapta.
“Mondtam, hogy ne gyere be,” mondja, hangja megremeg.
Anya megugrott. “Ó, drágám… »
A karja elcsúszott.
Mielőtt elértem volna, a teste a földre zuhant, undorító, undorító puffanással.
“Mondtam, hogy ne gyere be.”
“Rowan—”
Egy pillanatra nem mozdult.
Megállt a szívem.
Aztán mély levegőt vett, felállt, állkapcsa összeszorult, mintha nem akarna a földön maradni.
Térdre erekedtem mellé. “Mit csinálsz, drágám? Beszélj velem, Rowan. »
Próbált nevetni, de a nevetése megtört. “Úgy tűnik, rendetlenséget csinálok. Mintha próbálnék volna… Megállt, tekintete anyára szegeződött.
“Beszélj velem, Rowan.”
“Ilyen lesz az életed, Mikayla. A küzdelem, a fájdalom és az a tény, hogy mindig összeszeded a darabokat. Ezt próbáltam megakadályozni. »
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
