Megfordultam, a hőség nőtt. “Nem, mama. Ilyen az a harc, hogy valaki miatt harcolsz, akit szeretsz. »
Rowan a padlóra nézett. “Meg akartalak lepni. Megígértem, hogy az első táncot a fogadásunkon, emlékszel? És még van néhány napunk a késleltetett kézbesselkedésig… Azt hittem, meg tudom oldani. És hogy elég legyen neked. »
Fáj a torkom. “Elég vagy. Mindig is az voltál. »
Makacsul megrázta a fejét. “Azt akartam, hogy megkapd, amit megérdemelsz. Azt akartam, hogy táncolj. Nem akartam, hogy visszanézz és bárcsak máshoz mentél volna. »
“Ezt próbáltam megtenni.”
Kinyújtottam a kezem az arcához, hogy rám nézzen. “Hé, ne csináld ezt.”
“Mit csináljunk?” kérdezte.
“Úgy beszélsz, mintha nem lennél elég.”
Megrázta a fejét, még mindig makacsul. “Mindent megérdemelsz, amit tudni lehet, Mikayla. Egy pillanatig sem. Nem valami… Alkalmazkodott. »
Anyám csendben nézett ránk. Valami megváltozott az arcán, büszkeség, vagy talán szégyen is.
Kifújtam a levegőt, félig nevetést, félig frusztrációt. “Azt hiszed, táncra mentem hozzád?”
“Hé. Ne tedd ezt. »
“Nem ez az, amit én… »
“Szerinted itt vagyok, hogy pontokat számolok?” Finoman félbeszakítottam.
Pislogott, meglepődve. “Mik… »
“Hozzád mentem feleségül,” mondtam most már gyengédebben. “Nem a lábaidat. Nem azt, amit elveszítettél. Te. Az a férfi, aki próbálkozik, még akkor is, ha fáj. Főleg, ha fáj. »
A férjem vállai kissé leerekültek.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
