A saját kételyem lopakodott be, egy suttogás, ami napról napra hangosabb lett.
***
Egy délután megcsörgött a telefonom. Anyám neve jelent meg a képernyőn.
“Túl sok ziti készítettem a sütőben. Akarod, hogy hozzak egyet? »
Haboztam, néztem az órát. “Természetesen, anya. Az jó lenne. Rowan is otthon kellene lennie. »
Boldognak tűnt. “Jó. Hozom azokat a sütiket is, amiket szeretsz. »
Anya neve jelent meg a képernyőn.
Aznap korán elmentem a munkából és hazamentem. A lakás csendes volt, nem zene, nem tévés sem, még Rowan kerekeinek csúszása a padlón sem. Letettem a bevásárlást a pultra és hallgattam.
Aztán hangos, tompa zajt hallottam a folyosó végén. És egy húzás hangja.
Aztán egy újabb puffanás, ezúttal tisztább, majd gyors légzés, mintha valaki azonnal maratont futna.
A bőröm felállt.
“Rowan?” Kiáltottam, szívem a torkomban szorult. “Drágám?”
Csend.
Hallottam egy puffanást a folyosó végén.
Közelebb kúsztam, elfelejtetve a bevásárlást. “Rowan, jól vagy?”
Egy szünet következett. Aztán a hálószoba ajtaja mögül: “Jól vagyok, Mik. Ne menj be. »
Az ajtó zárva volt.
Folyamatosan ütöttem. “Rowan, nyisd ki, kérlek. Sérültnek tűnsz. »
Válaszolt, de szavai elszakadtak és kifulladtak. “Csak, csak egy perc, bébi. Mondtam, hogy jól vagyok. »
A homlokomat az ajtónak támasztottam, próbáltam hallgatni. Hallottam, ahogy tapogat, húzgatja és halkan káromkodik a fogai között.
“Rowan, nyisd ki, kérlek. Sérültnek tűnsz. »
“Rowan, komolyan mondom. Bemegyek,” figyelmeztettem, miközben a bejárat fiókjában kerestem a vészkulcsot. A kezem ügyetlenül nyittam ki az ajtót.
Abban a pillanatban hallottam, hogy kinyílik az ajtó, anyu sarkának kopog a csempézett padlón.
“Mikayla? Hoztam a ziti-t! Is Rowan… Várj, mi történik? »
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
