2. RÉSZ:
A személyzet megdermedt. A vendégek hátradőltek. Néhányan ösztönösen elléptek, bizonytalanul tudván, mi fog történni.
Victor nem mozdult.
Lassan letette a villáját.
„Miért?” – kérdezte nyugodt, de éles hangon. „Honnan tudsz te bármit is az ételemről?”
A lány nagyot nyelt.
Az a pillanat, amikor minden megállt
Az étterem furcsa, nehéz csendbe süllyedt, amint a férfi felemelte a villát.
Ez nem az a fajta csend volt, ami nyugodtnak vagy békésnek tűnt. Feszült volt, mintha maga a levegő visszatartotta volna a lélegzetét. A beszélgetések elhalványultak. Szemüveg megállt a levegőben. Még a háttérben lágy zene is mintha elvesztette volna a helyét.
A terem közepén ült Victor Hale, egy férfi, akit a városban hatalmáról, fegyelmezettségéről és befolyásáról ismertek. Az emberek nem emelték fel a hangjukat körülötte. Nem szakították félbe. Nem kérdezték meg.
Olyan életet épített, ahol az irányítás minden.
Ma este egyszerűnek kellett volna lennie.
Egy csendes vacsora. Egy kis ünneplés. Ritka pillanat, hogy valami ismerős élményt élvezhessünk.
Victor lenézett a tányérra maga előtt. Az étel mindig az volt, amit rendelt, amikor emlékezni akart, honnan jött – lassan sült, gazdag, megnyugtató.
Egy rövid pillanatra megengedte magának, hogy ellazuljon.
Aztán egy hang mindent összetört.
“Ne edd meg azt!”
Egy hang, amire senki sem számított
Minden fej a szobában a bejárat felé fordult.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
