Kinyitottam a telefonomat, és megnyitottam a mappát, amely egyszerűen az volt: Esküvő.
Képernyőképek. SMS-ek. Hangüzenetek. Beszállítói számlák. Üzenetek, ahol Vivian Danielnek “a bálna bankrolljának” nevezett. Üzenetek, ahol Daniel viccelődött, hogy a fogadás után extra alkoholt kell felvenni a kártyámra. Egy továbbított e-mail lánc, amely azt mutatja, hogy Vivian engedély nélkül próbálta megváltoztatni a szerződéses kapcsolatot rólam magára.
És egy üzenet Danieltől a vendéglátóhoz, véletlenül Vivian laptopjáról:
“Bill Claire kártyája a fejlesztésekhez. Sosem nézi meg a kijelentéseket.”
A képernyőt felé fordítottam.
A mosolya eltűnt.
Vivian suttogta: “Honnan szerezted ezt?”
“Megadtad a bejelentkezésed, hogy kinyomtathassam az ülésrendet,” mondtam. “Emlékszel? Azt mondtad, unalmas hasznos dolgokhoz vagyok jó.”
Daniel hangja elhalkult. “Töröld el.”
“Nem.”
Apám megdörzsölte a homlokát. “Claire, ez már túl messzire megy.”
Ránéztem. Tényleg kerestem.
“Amikor tizenhat éves voltam, azt mondtad, hogy legyek megértő, mert Vivian bizonytalan volt. Amikor huszonöt éves voltam, azt mondtad, segítsek, mert a család osztozza a terheket. Ma túl kövérnek nevezett, hogy mellette álljak, és te mégis kért, hogy maradjak csendben.”
Nem szólt semmit.
Vivian óvatosan letörölte a szeme alól, hogy megvédje a sminkjét. “Rendben. Megfogalmaztad a pontodat. Add ide Marisolnak a pénzt, és egy képen leszel. Egy kicsit.”
A folyosó ismét elcsendesedett.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
