A szája résnyire nyílt.
Megint elszakítottam. És még egyszer. És még egyszer. Apró fehér töredékek hullottak a polírozott padlóra, mint a halott konfetti.
Mosolyogtam.
“Jó szórakozást a beszállítók fizetésével,” mondtam, “mert a helyszíni szerződés az én nevemre van.” …
2. rész
Vivian olyan gyorsan elsápadt, hogy a spraybarna festéke festettnek tűnt.
“Hazudsz,” csattant vissza.
Lehajoltam, felvettem a csekk egy szakadt sarkát, és a remegő kezébe nyomtam. “Hívd őket.”
Anyám felszisszent. “Claire, hagyd abba ezt.”
Felé fordultam. “Láttad, ahogy megalázott.”
“Stresszes.”
“Kegyetlen.”
Vivian vőlegénye, Daniel, a folyosó távoli végén jelent meg, görbén, feszes állkapcsúval. “Mi történik?”
Vivian odarohant hozzá, könnyei jelentek meg a jelzés szerint. “Claire szabotál minket. Féltékeny, mert ma senki sem akar ránézni.”
Daniel a szokásos lusta megvetéssel nézett rám. “Fizesd ki a számlát, Claire. Ne tedd ezt csúnyá.”
Majdnem nevettem.
Két évig néztem, ahogy hamis órákat hord, és igazi arroganciát visel. Vállalkozónak nevezte magát, ami valójában három sikertelen alkalmazást, egy bérelt sportautót és egy tehetséget jelentett, hogy meggyőzte Viviant, hogy az adósság ambíció.
“Beszélned kéne a menyasszonyoddal,” mondtam. “Épp most tiltott ki a fotóktól, amiket fizettem.”
Daniel elmosolyodott. “Talán vannak elvárásai.”
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
