Kint minden normálisnak tűnt – emberek sétáltak, nevettek, élik a napjukat.
Az én világom nem volt az.
A kórházban minden túl nyugodt volt. Túl tiszta.
“Anna Walker vagyok,” mondtam a recepciónak. “A lányom, Lucy – őt hozták be.”
“Itt van,” mondta a recepciós. “Stabil.”
Megint ez a szó.
Egy ápoló jött találkozni velem.
“Ébren van,” mondta gyengéden.
Megkönnyebbülés ért—de csak egy pillanatra.
“Egyedül találták meg egy járműben,” folytatta a nővér. “A korát figyelembe véve jelentenünk kellett.”
Jelentsd be.
Gyengének éreztem a lábaim.
“Hol van?” kérdeztem.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
