Mély levegőt vettem. “Van még több.”
Az arca megkeményedett. “Megtaláltad Susan-t.”
“Igen,” mondtam. És a fiad.
Megrázkódott.
“Nyolc éves,” folytattam. Van benne a szemed.
Mark eltakarta az arcát. “Istenem…”
“Tudtad ezt.”
“Voltak gyanúim,” vallotta be. “Évekkel később, miután összeházasodtunk, visszajöttem. Találkoztam Susannal. Beszélgetünk. Ittunk. A fájdalom meggondolatlanná teszi az embereket.”
“És a gyerek?”
“Nem volt tervezve,” mondta gyorsan. Egy éjszaka. Egy közös fájdalomból született hiba.
“Akkor miért nem léptél előre?”
Fájdalmas arccal nézett rám. “Mert szeretlek. Mert az életünk mindent jelentett nekem. Nem akartam elpusztítani őt egy fiáért, akivel nem tudtam, hogyan kezeljek.”
“Az a gyerek megérdemli téged,” mondtam.
“Tudom,” suttogta. És utálom magam, hogy nem vagyok ott.
Csend terült el köztünk.
“Küzdenek,” mondtam végül. Susan és a gyerek. Gazdaságilag. Nem kért segítséget. Még azt sem tudta, ki vagyok.
Mark felnézett. “Nem kellene ezt cipelned kellene.”
“Igen,” válaszoltam. A valódi kérdés az, hogy megteszed-e.
Megrázta a fejét. “Nem érdemlem meg.”
“Ezt nem a te döntöd el,” mondtam halkan. Ez rajta múlik.
Vörös szemekkel nézett rám. “Mit akarsz, hogy tegyek?”
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
