“Mi történt?”
Mondtam neki.
Olyan hangosan káromkodott, hogy el kellett húznom a telefont a fülemtől.
“Szükséged van rám a bíróságon?”
“Lehetséges. Szükségem van rá, hogy készítsen egy sürgősségi gyámsági kérelmet és ideiglenes védelmi felügyelet iránti kérelmet. E-mailben küldöm neked a dokumentumokat a repülőtérről.”
“Tom, te vagy a nagyapa. Észak-Karolina joghatóság—”
“Tudom. Nem Illinoisban jelentkezem. Felhívok egy charlotte-i ügyvédet, akit megbízom. De szükségem van a vázlatra, az idővonalra, és minden jegyzetre az örökbefogadásról.”
“Szerinted ez előre megfontolt volt?”
“Szerintem egyetlen szülő sem száll fel véletlenül egy repülőre anélkül, hogy ne lenne egyik gyereke.”
Denise elhallgatott.
Aztán azt mondta: “Küldj el mindent.”
4:05-kor megérkezett a sofőröm.
4:58-kor az O’Hare-ben voltam, neonfényfény alatt üzletemberekkel, kimerült szülőkkel és egyetemistákkal, akik hátizsákokhoz támadtak. Vettem kávét, amit nem ittam. Leültem a kapunál, és kinyitottam Hannah örökbefogadási aktáját.
A legtöbbet emlékezetből tudtam.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
