“Ó, drágám.”
Hannah újra zokogni kezdett.
Hallottam, ahogy az öreg nő becsomagolja. Spanyol imákat hallottam. Hallottam, hogy azt mondja: “Nem, nem, nem, nem ők csinálták ezt. Nem.”
Először a hívás kezdete óta engedtem magamnak levegőt venni.
De csak egyszer.
Mert ez még nem ért véget.
Ez csak most kezdődött.
3:15-re már összepakoltam egy kézipoggyászt, Hannah örökbefogadási aktáját a táskámba tettem, és felhívtam a partneremet, Denise-t, aki huszonhét éve dolgozott nálam családjogi gyakorlattal.
Válaszolt olyan éles bosszúsággal, mintha rossz híreket várna, de már így is megsértődött miatta.
“Ki halt meg?”
“Senki,” mondtam. “De szükségem van rád, hogy ébren legyél.”
Hallotta a hangomban.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
