Egy orvos odalépett, átlapozta a kartolát. “Most stabil, de veszélyesen későn érkezett. Még pár óra…”
Nem fejezte be.
Bólintottam, de már nem igazán hallottam őt. A tekintetem az ajtó mellett álló rendőrre tévedt – a kórházi protokoll már eszkalálta a helyzetet.
“Tudjuk, ki hagyta ott?” kérdeztem.
Átnézte a jegyzeteit. “Egy szállodai transzfer sofőr egyedül találta a poggyászátvételi terület közelében. Nem volt felnőtt jelenlét. A szülei utolsó ismert helyét követjük.”
Szülők.
Lenéztem Oliviára, aztán vissza rá.
A hangom mély, egyenletes és hidegebb volt, mint vártam.
“Egészen másfajta nyaralásra készülnek.”
A hajó már a tengeren volt, amikor elkezdtem telefonálni.
Daniel még mindig nem válaszolt. Rachel hangpostája tele volt. De a hajótársaság a második csengésnél felvette a felhajtást.
Eleinte udvariasak voltak. Aztán összezavarod. Aztán hirtelen nagyon figyelmes lettem, amikor kimondtam a “elhagyott kiskorú” és “kórházi kezelés” szavakat.
Egy órán belül a kikötői biztonsági felvételek megerősítették, amit már sejtettem: Daniel, Rachel és Ethan együtt szálltak fel. Olivia sosem tette.
Ehelyett egy hoteli busszal hagyták hátizsákkal, és egy ígérettel, hogy “valaki visszajön érte, miután a bejelentkezési problémák megoldódnak.”
Az a “valaki” soha nem jött el.
Harris nyomozó mellettem állt a kórházban, miközben néztem, ahogy Olivia alszik.
“Akarsz feljelentést tenni?” – kérdezte óvatosan.
Nem válaszoltam azonnal. Ránéztem a kis kezére, az infúziós szalag kissé görbe volt, amikor korábban próbálta lehúzni.
“Meghalhatott volna,” mondtam halkan.
“Ez nem válasz,” válaszolta.
“Az,” mondtam.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
