– Nem – feleltem óvatosan. – Nagyon rossz döntést hoztak. Ez nem a te hibád.
Bólintott, mintha megértette volna, de a tekintete a távolba révedt.
Sötétedésre értesítették a hajót. A biztonságiak Danielt és Rachelt a hajó orvosi rendelőjébe kísérték, majd egy különálló őrzőbe. A nyaralásuk valahol a Karib-térség és egy váratlanul bezárt ajtó között ért véget.
Harris nyomozó újra felhívott.
– Holnap visszarepülnek – mondta. – Ez bonyolult lesz.
– Jó – válaszoltam.
Mert még nem végeztem.
Semmiképpen sem.
A hívás hajnali 2:03-kor érkezett.
A telefonom megvilágította a sötét hálószobát, rezegve az éjjeliszekrényhez, mintha félne attól, hogy figyelmen kívül hagyják. Ismeretlen szám. Majdnem hagytam, hogy csörögjön – de valami összeszorult a mellkasomban, mielőtt a kezem elértem volna.
“Ez… Margaret Ellis?” kérdezte egy fiatal hang, bizonytalanul és sietve.
“Igen.”
“Itt Caldwell nővér a Riverside megyei sürgősségitől. Van egy 8 éves kislányunk, Olivia Carter. Azt mondja, te vagy a nagymamája.”
Elakadt a lélegzetem. Olivia. Az unokám. A fiam, Daniel, örökbe fogadott, amikor három éves volt.
“Mi történt?” kérdeztem.
“104 fokos láza van. Súlyos kiszáradás. Úgy vélik, a kezelés késik. Mentőszolgálat hozta be egy szállodai transzferállomásról.”
Egy hotel.
Azonnal Danielhez jutott a gondolataim.
Három nappal korábban indult el feleségével, Rachel-lel és biológiai fiukkal, Ethan-nel – egy luxus hajóúton, amely Miamiból indult. Eszembe jutottak a képek, amiket Rachel posztolt: pezsgőfuvolák, óceánkilátás, összehangolt hajó ruhák.
Olivia egyetlen említése sem.
Már a kulcsaimat szereztem, mielőtt a nővér befejezte volna.
“Jövök,” mondtam.
A lefoglalt repülőjegyem órákra nem volt szükség, de nem tudtam nyugton ülni. Egy gondolat ismétlődt: Ki hagy el egy beteg gyereket így? Ki hagy el gyereket?
Mire Floridában leszálltam, már háromszor hívtam. Daniel nem válaszolt. Rachel nem válaszolt. Egyenesen a hangpostára, mintha az aggodalmam csak kellemetlenség lenne.
A kórházban Olivia kisebbnek tűnt, mint amire emlékeztem. A bőre sápadt volt, ajkai repedtek, apró keze infúzióba tekeredett. Amint meglátott, könnyekkel telt meg a szeme.
“Nagymama… Próbáltam elmondani nekik, hogy beteg vagyok,” suttogta. “Azt mondták, tönkreteszem az utat.”
Valami bennem tört – tisztán és hangtalanul.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
