“Szeretnéd megtartani a jelenlegi szobádat?” – kérdezte.
“Igen,” mondtam. “De el tudsz mozdítani?”
A szemöldöke kissé felemelkedett.
“Egy másik emeletre,” tettem hozzá. “Lehetőleg messze tőlük.”
Halvány mosolyt villantott. “Meg tudom csinálni.”
Tíz perccel később egy csendes saroklakosztályban voltam a tizenkettedik emeleten, városra nyíló kilátással, egy királyi ágykal, és elég távolságra Ethan családjától, hogy végre levegőt kapjak a levegőhöz. Lezuhanyoztam, átöltöztem egy hoteli köpenybe, és az ágy szélén ültem, a telefonomra bámulva, miközben üzenetek özönlöttek be.
Diane: Hol vagy?
Megan, Ethan nővére: Oké, abbahagyhatod a duzzogást, és gyere fel az emeletre.
Ethan: Ne csináld furcsává.
Nem válaszoltam.
12:43-kor Ethan felhívott.
Kétszer hagytam, hogy csörögjön, aztán felvettem. “Mi?”
Bosszúsnak hangzott, nem sajnálott. “Hová a fenébe tűntél?”
“A hallban hagytál.”
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
