Caleb habozott, mielőtt válaszolt.
“Kilenc éves koromban láttam, ahogy Mason késő este kiszökött a házunkból. Ő mindig csinált ilyesmit, én pedig követtem őt a biciklimmel, mert szórakoztatónak találtam.”
Lenézett.
“Egy időre elvesztettem őt, mert gördeszkán ült, de végül láttam, hogy kimászik az ablakból a házadban. Néhány perccel később észrevettem, hogy füst jön a konyhából.”
Ránéztem, nem tudva, mit mondjak.
“Megijedtem, és hazamentem. Aztán másnap reggel, amikor mindenki elkezdett beszélni a tűzről és arról, ami veled történt…” Nagyot nyelt. “Folyton azt gondoltam, ha bárkinek elmondom, Mason élete véget ér.”
“Szóval csendben maradtál?”
“Kilenc éves voltam.”
Ez egy pillanatra megállított.
Elmagyarázta, hogy Mason viselkedése csak rosszabb lett, ahogy idősebb lett. Fiatalkorúak fogva tartása. Verekedések. Végül börtön.
De Caleb sosem hagyta abba az éjszaka gondolását.
Főleg, miután évekkel később ugyanabba az iskolába jártunk.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
