Megkérdezte Ryant a munkájáról, hallgatta a történeteit, sőt, még a borzalmas apai viccén is nevetett is.
Mire odaértünk a desszerthez, valami megváltozott. Ryan az asztal túloldalán találkozott a tekintetemmel, és azt a félmosolyt küldte, amit olyan jól ismertem.
Ez volt a módja annak, hogy azt mondja: “Passzol.”
Az esküvőnk előtti hónapok egy forgatag előkészületben teltek.
Ed és én úgy döntöttünk, hogy 120 vendéget fogadunk el. Találtunk egy tökéletes fogadószobát nagy ablakokkal és kristálycsillárokkal. Hetekig fehér rózsákat, fénycsinórokat és arany díszítéseket választottam a díszítéshez.
Mindennek tökéletesnek kellett lennie.
Aznap úgy éreztem, mintha lebegnék.
Nem is vettem észre, hogy ez volt az esküvőm utolsó tökéletes pillanata.
Anyám az első sorban ült, könnyei folytak az arcán, miközben végigsétáltam a folyosón. Közben Ryan olyan jól nézett ki a szénszürke öltönyében, büszkén ragyogva, miközben rám nézett.
És Ed… Istenem, Ed mosolygott, mintha ő lenne a világ legszerencsésebb embere.
A ceremónia minden volt, amiről álmodtam. Fehér rózsákból álló ív alatt tettük le a fogadalmainkat, miközben a napfény átszűrődött az ólomüvegablakokon.
Amikor a lelkész azt mondta: “Megcsókolhatod a menyasszonyt”, Ed olyan finoman felhúzta a fátyolomat, és úgy csókolt meg, mintha mi lennénk az egyetlen két ember a világon.
Minden tökéletesnek tűnt.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
