Egy magas egyenruhás férfi közeledett hozzá, széles vállú, komoly, olyan ember, aki miatt egyenesebben akarsz állni.
“Te vagy Ariel?” A seriff hangja elhallgatott, de nem volt barátságtalan. A szeme a szomszédok csoportjára szegeződött. “Holt seriff vagyok. Beléphetünk egy pillanatra? »
Kinyitottam az ajtót, a szívem hevesen vert. A nappali hirtelen kicsinek tűnt számomra. A vállán lévő rádió recsegett, miközben tekintete végigpásztázta a családi fotókat és a kibontatlan levelek halmazát.
“Minden rendben?” Sikerült megmondanom.
Lehalkította a hangját. “Bárcsak így lenne. Ms. Higgins ma reggel korán összeesett a verandán. Egy szomszéd meglátta őt és hívta. A mentősök érkeztek először, de… Megállt.
“Beléphetünk egy pillanatra?”
“Nem élte túl,” suttogtam, miközben a kanapéba süllyedtem.
Holt halkan bólintott. “Sajnálom. Tudom, hogy tegnap segítettél neki, mondta nekünk egy szomszéd. És megnéztük a kamerát a verandán, hogy megerősítsük az utolsó mozdulatait. Láttuk, hogy valamit a postaládádba dobott, mielőtt utoljára leült. »
Ránéztem. “Ő… Tett valamit a postaládámba? Mi? »
Bólintott.
Megkapaszkodtam a kanapéra, az agyam forrt a fejem. “Mit hagyhatott nekem is?”
Holt egy apró, szomorú mosolyt villantott rám. “Nézzük meg együtt.”
“Tudom, hogy tegnap segítettél neki.”
***
Kint egy szomszéd gyereke biciklizett a járdán, és a házamra pillantott. Mrs. Pearson, az utca túloldalán, keresztbe tett karokkal állt a verandán.
Remegtek a kezem, miközben a postaláda kulcsával tapogattam. Nehezebbnek tűnt a szokásosnál, az éles szélei harapták a tenyerem. Kinyitottam a dobozt, szívem a torkomban volt.
Benne egy vastag papírboríték volt, a nevem szép betűkkel írva. Holt intett, hogy vegyem el. Elővettem, mögötte egy vékonyabb boríték volt elrejtve, a bank logójával és piros betűkkel: “TELJES FIZETÉS KI”.
A térdeim elengedtek.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
