Haboztam, majd megráztam a fejem, erőltetett mosolyt. “Nincs semmi, amit ne tudnék kezelni.”
Én vittem a nyírót. Végül elengedte, és hálásan sóhajtva a tornác lépcsőjére rogyott.
“Nincs semmi, amit ne tudnék kezelni.”
“Köszönöm, Ariel. Megmented az életem. »
Elkezdtem a fűnyírót. A lábam a fűben korcsolyázott, szédültem, hányingerem volt, de tovább haladtam.
Időnként észrevettem, hogy Mrs. Higgins furcsa, elgondolkodó tekintettel figyel engem.
Félúton felszisszentem a levegőt. Megálltam, a fogantyúnak dőltem, és letöröltem az arcom. Mrs. Higgins odasétált egy pohár limonádéval, hideg és izzadt a hőségben.
“Ülj le,” parancsolta. “Meg fogod betegíteni magad.”
“Az életemet mented.”
Leültem a verandán, lenyeltem a limonádét, a pulzusom hevesen vert. Mrs. Higgins mellé ült. Nem szólt, csak megveregette a térdemet.
Egy perc múlva megkérdezte: “Mennyi idő van még neked?”
Lenéztem. “Hat hét, ha ilyen sokáig hagy.”
Mosolygott, kissé nosztalgikusan. “Emlékszem azokra a napokra. Walterem annyira ideges volt, hogy egy hónappal előre előkészítette a kórházi táskát. A keze kissé remegett, miközben kortyolt a saját italából.
“Úgy tűnik, jó ember.”
“Ó, az volt, Ariel. Egyedül érzed magad, tudod, amikor elveszíted azt a személyt, aki emlékszik a történeteidre. Egy pillanatra csendben maradt, majd felém fordult. “Ki segít neked, Ariel?”
“Mennyi idő múlik még neked?”
Az utcára bámultam, próbáltam nem sírni. “Senki… Már nem. Az exem, Lee, elment, amikor elmondtam neki, hogy terhes vagyok. És ma reggel kaptam a hívást, a rohamot. Nem tudom, mi fog történni ezután. »
Tanulmányozott, az arcomat kutatva. “Ezt egyedül csinálod.”
Félmosolyogtam rá. “Úgy tűnik. Makacs vagyok, azt hiszem. »
“A makacs csak egy másik szó az erőre,” mondta Higgins. “De még az erős nőknek is néha szükségük van egy kis szünetre.”
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
