Álmosan megrázta a fejét. Becsúsztattam a kezem a matrac széle alá.
És megérintettem valamit, ami biztosan nem az ágy része volt.
Három hétig a lányom, Mia, minden este lefekvés előtt ugyanazt a szokatlan mondatot ismételgette.
„Anya… túl szűknek érzem az ágyam.”
Először azt hittem, hogy ez egyszerűen egyike azoknak a furcsa kifejezéseknek, amiket a gyerekek használnak, amikor nem tudják megfelelően leírni a kellemetlenségüket. Mia nyolcéves volt, tele fantáziával, és időnként egy kicsit drámai volt, amikor közeledett a lefekvés ideje.
„Hogy érted azt, hogy szoros?” – kérdeztem egy este, miközben magára húztam a takarót.
Megvonta a vállát.
„Olyan érzés, mintha valami szorítaná.”
A matracba nyomtam a kezem.
Teljesen normálisnak érződött.
– Valószínűleg növésben vagy – mondtam. – Az ágyak kisebbnek tűnhetnek, ha magasabb leszel.
Nem tűnt meggyőzöttnek.
Azon az éjszakán majdnem éjfélkor felébredt, és halkan bejött a szobámba.
„Megint szűk az ágyam.”
Bementem, hogy megvizsgáljam. A matrac, a keret, a lepedők – minden teljesen átlagosnak tűnt.
Amikor elmondtam a férjemnek, Ericnek, csak nevetett.
– Egyszerűen nem akar egyedül aludni.
De Mia tovább erősködött.
Minden este.
„Szűk érzés.”
Egy hét múlva úgy döntöttem, hogy teljesen kicserélem a matracot, arra gondolva, hogy talán a benne lévő rugók sérültek meg.
Két nap múlva megérkezett az új matrac.
Pontosan egy éjszakán át Mia békésen aludt.
Aztán újra kezdődtek a panaszok.
„Anya… megint megtörténik.”
Ekkor döntöttem úgy, hogy felszerelek egy kis biztonsági kamerát a hálószobájába.
Először meggyőztem magam, hogy csak a megnyugtatás kedvéért tettem. Mia mindig forgolódott alvás közben, és talán az ágykeretet rugdosta éjszaka.
A kamera egy alkalmazáshoz volt csatlakoztatva a telefonomon, így bármikor ellenőrizhettem a szobát.
Az első néhány éjszakán semmi szokatlan nem látszott.
Mia normálisan aludt.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
