“Nem. Ez nem ideiglenes. Róla szól. Utál engem, Nick. Ő ítélkezik mindent, amit csinálok. Figyel engem. Ilyen kis megjegyzéseket tesz, amikor nem vagy itt. »
Elhúztam a homlokmat. “Milyen megjegyzések?”
Vanessa elfordította a tekintetét. “Nem hinnéd el.”
“Próbáld ki.”
“Azt mondta, hogy vannak nők, akik nem érdemlik meg, ami nekik van.”
Nem úgy hangzott, mint az anyám, de fáradt voltam, és a fáradt emberek lustává válnak.
“Talán zaklatott volt.”
Vanessa felállt. “És itt van. Mindig véded. »
“Nem mindig védem őt.”
“Igen, te védd.” A hangja eltört, és hirtelen sírni kezdett. “Épp hozzád megyek hozzád, és úgy érzem, mindig az anyád után fogok jönni.”
Ez a mondat egy érzékeny pontot érintett, amire még csak nem is sejtettem. Az életem felét azzal töltöttem, hogy bizonyítsam, nem vagyok egy sztereotip anya fia. Vanessa tudta. Talán pontosan tudta, hol kell nyomni.
Könnyekkel nézett rám, és azt mondta: “Vagy elmegy, vagy én vagyok az.”
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
