“Az volt.”
Csendben ültünk a lépcsőn.
Egy idő után megkérdeztem: “Mióta küzdöd ezzel?”
“Amióta megtudtam.”
“Egyedül?”
Halvány, fáradt mosolyt villantott. “Legtöbbször.”
Lenéztem a mappára, amit átadott – oldalak szerződésekkel, jogi nyelvezetekkel, mindenhol a nevem.
“Bíznod kellett volna bennem,” mondtam halkan.
“És kérdéseket kellett volna feltenned,” válaszolta.
Mindketten újra elhallgattunk.
Végül megkérdeztem: “Mi lesz most?”
“Az adósságokat kezelték,” mondta. “Biztonságban vagy. A neved tisztázható.”
Habozott. “Most… A te döntésed. Rólam.”
A sötét folyóra bámultam, az emlékek összecsapódtak.
Szerelem. Harag. Árulás. Hálát.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
