Aznap délután Dorothy újra felébredt.
“Az én házamban,” suttogta. “Éjjeliszekrény. Piros jegyzetfüzet. Mindent én írtam le.”
Megvártam, amíg a nővéri műszak megváltozott. Aztán elmentem.
A Hyde Parkban lévő ház úgy érezte… rossz. Túl tiszta. Túl csendes. Mintha valamit töröltek volna.
Pontosan ott találtam meg a jegyzetfüzetet, ahol mondta.
Bent bejegyzések voltak – dátumok, részletek, megfigyelések.
Hallotta, ahogy adósságokról beszélgetnek. Örökségről. Időzítésről.
Volt vacsora. Kamillatea. Keserű íz. Szédülés.
Egy boríték fehér porral a szemétben.
És az utolsó bejegyzés: olyan dokumentumok, amiket Ethan megpróbált aláírtatni. Ő visszautasította.
Átkutattam a házat.
És megtaláltam.
Egy meghatalmazási dokumentum.
A saját aláírásával hamisított.
A kezeim remegni kezdtek.
Ez nem volt zavar.
Ez nem félelem volt.
Ez valóságos volt.
Ugyanazon a napon felvettem a kapcsolatot David Reynolds-szel, az ügyvédjével.
Mindent elolvasott. Meghallgatott anélkül, hogy megszakította volna. Aztán mondott valamit, ami összetörte azt az illúziómat, ami még maradt:
“Ha csendben maradsz, hogy megvédd a lányodat… nem mented meg. Segítesz neki önmagát pusztítani.”
Sírtam.
De megértettem.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
