“Ava! Nyisd ki az ajtót, ha az igazságot akarod!”
Bezártam, és hátráltam, remegve. Aztán megrezegett a telefonom a konyhapulton.
Ismeretlen szám.
Egy nő suttogta: “Ha előbb megtaláltak, már elfogyott az időd. Nézd meg a pelenkatáskának bélését, amit hazaküldtek neked. Ne bízz az anyádban.”
A vonal elmaradt.
Feltéptem a pelenkatáskát. A bélésben elrejtve volt egy eldobható telefon, egy kulcs és egy összehajtott születési anyakönyvi kivonat.
Anya: Ava Carter.
Apa: Ismeretlen.
Ahol a fiam nevének kellett volna lennie, csak egy kézzel írt szó volt: Rejtsd el.
A kézben felvillant a burnótelefon.
ANYÁD ELADTA A HOZZÁFÉRÉST A SZÜLÉSEDHEZ. A FÉRJED SEGÍTETT NEKÜNK, AMÍG OLDALT NEM VÁLTOTT. HA A FIADAT AKAROD, MENJ A UNION STATION LOCKER 214-HEZ. GYERE EGYEDÜL.
Aztán jött egy újabb üzenet.
A RENDŐRSÉG KOMPROMITTÁLT.
A bejárati ajtó felé pillantottam, miközben anyám dübörgött, kiabálva a nevem.
Életemben először jöttem rá, hogy a legveszélyesebb ember, akit ismerek, talán az a nő, aki felnevelt.
Nem hívtam a rendőrséget.
Áthajtottam Denver belvárosán, és későn értem el az Union Station-re. A 214-es szekrény a pelenkás táskából jött kulcs kinyílt.
Bent nem volt baba.
Csak készpénz, egy pendrive, és egy jegyzet Noah kézírásával.
Sajnálom. Ha ezt olvasod, nem értem el előbb. Bízz Lena Moralesben a St. Mary’s-ben. Ő mentette meg a fiunkat. Az anyád Bentonnal dolgozik.
Richard Benton. Apám jogi partnere. Kórházi adományozó. Az a férfi, aki a szüleim vacsoraasztalánál ült azon az éjszakán, amikor vajúdtam.
A burner telefon csörgött.
“Menj a táskában lévő címre,” mondta egy nő. “Most. Tudják, hogy elmentél.”
Lena volt az.
Kinyitott egy kis ház ajtaját Aurora mellett, mielőtt kopoghattam volna. A karjaiban egy kék takaró volt.
Majdnem megrogyott a térdeim.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
