“Nem kellett volna,” mondta.
“Kész,” válaszoltam. Szóval, magyarázd el nekem.
Az ajtóra nézett, mintha azt akarná, hogy valaki félbeszakítsa.
“Ez privát volt,” mondta gyenge hangon.
“A feleséged vagyok,” mondtam. Vagy legalábbis én így gondoltam.
Megfordult.
Vártam.
“Elaine volt a neve,” mondtam. Ő volt a feleséged. Meghalt. És eltűntél.
A vállai leerenyedtek.
“Reméltem, hogy sosem találod meg azt a pénztárcát.”
“Ez nem válasz.”
Becsukta a szemét. “Nem én öltem meg.”
“Nem mondtam, hogy igen. De történt valami, ami miatt elmenekültél.”
Rám nézett, félelemmel a szemében.
“Baleset volt,” suttogta. Vitatkoztunk. Elaine leesett a lépcsőn. A szomszédok hallották, hogy sikoltozunk. Lent találtam… mozdulatlanul.
Éreztem egy csomót a mellkasomban. “És gyanakodtak rád.”
“Azt hitték, talán én is megtettem,” mondta halkan. Hetekig kihallgattak. Minden részletet elemeztek. Minden pillantás ugyanazt mondta: nem hittek nekem.
“Szóval elfutottál.”
“Összeestem,” válaszolta. Abban a házban már nem tudtam levegőt venni. Mindenhol éreztem. Susan engem hibáztatott, és én nem hibáztatom ezért.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
