A telefonomért nyúltam, de mielőtt kinyithattam volna, anyám már lement a lépcsőn, és mellettem állt, nem azért, hogy segítsen Wrennek, nem térdeljen, nem vigasztaljon, hanem hogy olyan erősen megragadja a csuklómat, hogy felnézzek.
“Hagyd abba,” mondta a fogai között. “Nem fogod Piper esküvőjét a drámai epizóddá változtatni.”
Visszahúztam a kezem. Bármi is a csendes engedelmesség, amire évek óta támaszkodtak, addigra már eltűnt, teljesen átégett.
A teraszon Nolan végre elég bátorságot talált megszólalni, bár nem annyira, hogy számítson. “Talán valakinek meg kellene néznie őt,” motyogta.
Ránéztem, és furcsa, majdnem unott tisztaság telepedett rám. Pontosan abban a pillanatban oszlott szét az este előtte és utána.
Felemeltem a hangomat, most nem pánikban, hanem parancsolva.
“Mason, kezdj egy teljes megállást,” Mondtam a telefonban, amint a műveletvezetőm felvette. “Állítsd le az eseményt. Küldjetek orvosi személyzetet az alsó teraszra most. Nincsenek további szertartások, nem beszédek, nincs zene, nincs alkohol, semmi. És a Harbor Key biztonságát csak az én engedélyem alapján tegyék fel.”
Egy pillanatnyi csend következett a vonalon, majd a válasza határozott és határozott volt.
“Értettem.”
A tulajdonos beszél
A négyes egy dal közepén megállt. A ház fényei fényesebben villantak fel a fedélzeten, kimosva a romantikát a jelenetből, és csak fa, üveg, virágok és zavarban lévő arcok maradtak. A beszélgetések egyszerre szakadtak meg. A vendégek a teraszlépcsők felé fordultak, miközben két helyszíni mentő gyorsan elhaladt a bár mellett a vészfelszereléssel.
Apám összevonta a szemöldökét, mintha a szolgálati személyzet szemtelenné vált volna.
“Mi is történik pontosan?” követelte.
Mason átkelt a teraszon a lodge bejáratától, mögötte két biztonsági felügyelő állt, táblagép a kezében, dzsekigombolva, arckifejezés olvashatatlan. Egyenesen az alsó szintre jött, tiszteletteljes távolságban állt meg tőlem, és azt mondta, ami megváltoztatta minden arcot felettünk.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
