Egy délután hirtelen kinyíltak a központ ajtajai.
Egy nő, akit halványan ismertem, egy másik önkéntes, botorkálva be, karjaiban Noah-t hordozva. Az arca vörös volt, könnyekkel borítva.
“Eliza! Baleset történt… Marisol. Ó, Istenem. Ő… Az autó a semmiből jött elő. Még csak meg sem állt. Vissza kell mennem. Még mindig… Kérlek, vedd el. »
Elvettem tőle Noah-t.
Elvettem tőle Noah-t.
Olyan szorosan markolta a piros műanyag teherautóját, hogy az ujjai fehérek voltak. Az arca üres volt, mintha valaki lekapcsolta volna az összes lámpát, és ez rettegett.
Lefektettem a földre, és letérdeltem előtte.
“Szia, Noah. Ismersz engem, ugye? Eliza az. »
Egyszer bólintott. “Mikor jön vissza anya?”
Nem tudtam, mit válaszoljak.
Letettem a földre, és
Letérdeltem előtte.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
