A szegény nő lesütötte a szemét.
A menyasszony visszatartotta a lélegzetét.
Az öreg mélyet nyelt, újra a gravírozásra pillantott, majd végül megszólalt:
– Ezt a nyakláncot a vőlegény első menyasszonyának készítették egyedileg.
Egy nő a gyémántoknál a szája elé kapta a kezét.
A menyasszony megmerevedett.
Mert első menyasszony soha nem létezett.
Legalábbis ezt mondták neki mindig.
Ekkor a szegény nő lassan felemelte könnyes tekintetét, és halkan megszólalt:
– Nem mondta, hogy még élek?
A menyasszony arca elsápadt.
És abban a csillogó butikban mindenki megértette: ez már nem egy ellopott ékszerről szól.
Hanem egy menyasszonyról, akinek soha nem lett volna szabad visszatérnie.
A nő szavai után a levegő mintha megdermedt volna az ékszerüzletben.
Senki sem mozdult, még a fények is hidegebbnek tűntek.
A menyasszony lassan hátralépett, tekintete a nő arcára szegeződött, mintha először látná igazán.
– Ez… ez lehetetlen – suttogta, de a hangja már nem volt olyan magabiztos, mint korábban.
Az idős tulajdonos remegő kézzel tartotta a nyakláncot.
– Én magam felügyeltem a készítését – mondta halkan. – Ezt a darabot évekkel ezelőtt rendelték. Egy különleges kérés volt… egy különleges nő számára.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
