Talán igen. Csak nem miatta.
A folyosón kért egy privát szót, miután az utolsó folytatást elutasították.
El kellett volna menned mellette. Ehelyett abbahagytad, mert valami részed látni akarta, hogy az igazság javította-e őt valamennyire, vagy csak szegényebbé tette. Először a padlóra nézett, aztán rád. “Sosem tudtam,” mondta.
És ott volt. Nem sajnálom. Nem hogy én bántok. Nem én szörnyűvé váltam. Csak sosem tudtam. Mintha a tudatlanság lenne az igazi tragédia, mintha az építészet megértésének hiánya valahogy felülmúlná azt, amit benne tett.
“Sosem kérdezted,” mondtad.
Lenyelte. “Szerettelek.”
Hosszú pillanatig néztél rá.
“Nem,” mondtad. “Imádtad, milyen biztonságos érzés alábecsülni engem.”
Ez volt az utolsó privát dolog, amit valaha mondtál neki.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
