Nem mozdultam.
“Mit tettem?” Ismételtem.
Rachel összefonta a karját. “Megbeszélésünk volt. Nem hagytuk el.”
Harris nyomozó közénk lépett. “Egy 8 éves gyereket, akinek magas lázas volt felügyelete nélkül, egy nyilvános szállodai területen. Ez a Kaliforniai Büntető Törvénykönyv szerint elhagyásnak minősül.”
Daniel felhorkant. “Biológiailag még teljesen a miénk sem az. Azért fogadtuk örökbe, mert akkor ez volt a helyes. Ne csavard el.”
Ez a mondat úgy lógott a levegőben, mint a poi:son.
Újra hallottam Olivia szavait: Azt mondták, tönkreteszem az utat.
“Azért hagytad el, mert kényelmetlen volt,” mondtam halkan.
Rachel forgatta a szemét. “Terveink voltak. Ethan izgatott volt. Nem lehetett csak annyira—”
“Állj,” vágtam közbe.
A hangom nem volt hangos. Nem kellett volna annak lennie.
Daniel először bizonytalan volt. Nem bűnbánó – csak nem vagyok biztos benne, hogy ez valóban következményekkel jár-e.
Harris nyomozó átadott nekik a dokumentumokat. “Mindkettőtöket interjút fognak kihallgatni. Vádak is lehetnek. A gyermekvédelmi szolgálatok fogják eldönteni a felügyeleti jogot a jövőben.”
Ez a szó mindent megváltoztatott.
Felügyelet.
Később a kórházban Olivia felült, lassan kortyolt vizet. Amikor meglátott, azonnal felvette a kapcsolatot.
“Nagymama… visszajönnek?”
Csak egy pillanatig haboztam.
“Igen,” mondtam. “De nem úgy, ahogy várták.”
Elkomorította a szemöldökét. “Bajban vagyok?”
Ez majdnem megint összetört.
“Nem, drágám,” mondtam. “Semmi rosszat nem csináltál. Egyetlen dolog sem.”
A következő héten minden szétesik.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
