Olyan szorosan fogtam a telefont, hogy az ujjaim fájtak.
“Péntek? Én—nekem több időre van szükségem.”
De nem volt több idő.
Befejeztem a hívást, és lesüllyedtem Arthur folyosóján lévő márványpadlóra. Tíz perccel később ott talált engem, a botja halkan kopogott a csempén.
“Mi történt?” kérdezte.
“Fiam,” suttogtam. “Előretolják a sebészet. Nem tudom kifizetni. Sosem fogom tudni kifizetni.”
Hosszú pillanatig csendben maradt.
Aztán olyan sokkolót mondott, hogy azt hittem, félreértettem.
“Vegyél feleségül. A fiad megműtőzik, én pedig olyan feleségem, akit a gyerekeim nem tudnak irányítani.”
Megráztam a fejem, miközben a könnyek végiggördültek az arcomon. “Nem leszek az a nő.”
“Még csak azért sem, hogy megmentsd a fiadat?”
Aznap este elhagytam a kastélyt, miközben a szavai visszhangoztak a fejemben.
Éjfél körül vissza kellett vinnem Noah-t a kórházba. Az orvosok stabilizálták, de figyelmeztetésük egyértelmű volt: a műtét nem várhat tovább sokáig.
Másnap reggel felhívtam Arthurt a kórház parkolójából.
“Ha igent mondok, a pénz ma a kórházba kerül.”
“Kész,” mondta.
Becsuktam a szemem.
“Akkor igen. Hozzád megyek feleségül.”
Noah-t aznap délután felvették elő-műtét kezelésre. Hamarosan visszatért az arcára, és az orvos azt mondta, hogy részt vehet az esküvőn, amíg nem marad sokáig, majd rögtön visszajött.
Fehér rózsák szegélyezték a kastély pompás lépcsőjét. Újságírók gyűltek a kapuk előtt, és “a milliomos titokzatos menyasszonyáról” fényképeztek.
Egy egyszerű elefántcsontszínű ruhát viseltem, amit Arthur szabója sietett el éjszakára.
Noah mellettem állt tengerészkék öltönyben, mosolyogva, mintha valami csodálatos történne. Fogalma sem volt, hogy csak azért egyeztem bele a házasságba, hogy megmentsem őt.
Arthur gyerekei végig mérgesen néztek rám a ceremónia alatt, és amilyen gyorsan tudták, elmentek.
Aznap este Arthur bevezetett az irodájába, és becsukta mögöttünk az ajtót.
“Az orvosoknak már megvan a pénzük” – mondta. “Most végre megtudhatod, mire is jelentkeztél valójában.”
A gyomrom összeszorult, amikor egy vastag mappát csúsztatott a polírozott asztalon.
“Nyisd ki,” mondta halkan.
Remegő kézzel felemeltem a takarót.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
