Szóval igen… amikor elkezdtem neki ételt hozni, az emberek azt hitték, megőrültem.
De nem azt látták, amit én.
Tél közepén változott minden.
Késésben voltam a reggeli műszakomhoz a vendéglátóban, amikor megláttam Arthurt a jeges járdán fekszik.
A hátán feküdt, nem kiáltott vagy mozdult.
Elejtettem a táskámat, és odafutottam hozzá. “Arthur? Hallasz engem?”
A szeme lassan kinyílt.
“Ne csinálj jelenetet.”
Segítettem neki felülni. Kezei remegtek, de nem a hidegtől.
Amikor elvittem az ajtajához, megállt, és úgy nézett rám, ahogy még soha nem tette.
“Miért segítesz nekem?” suttogta. “Nem érdemlem meg.”
A kezemet a remegő vállára tettem.
“Senki sem érdemli meg, hogy egyedül hagyják.”
Ezután nem szólt semmit, csak bement.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
