“Kérlek, maradj, ameddig csak akarod. Sok időnk van beszélgetni. »
“Ez a te otthonod.”
Hónapok, talán évek óta először éreztem valamit, amire nem számítottam.
Megkönnyebbülés.
Nem azért, mert hirtelen minden tökéletes lett.
Hanem azért, mert már nem küzdöttem a túlélésért.
Megérintettem azt a nyakláncot, amit a nagymamáménak hittem.
Az a tárgy, amit majdnem eladtam, de ez mindent megváltoztatott.
És először is…
Nem akartam kiszabadulni belőle.
Valami új kezdetén álltam.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
