Őszintén szólva, azt hittem, haragot érzek, ha ott ülök. De leginkább csak szomorú voltam.
Szomorú, hogy egy tinédzser meggondolatlan hibája annyi életet tönkretett.
Szomorú volt, hogy Caleb majdnem tíz évet töltött bűntudattal valami miatt, amit gyerekként alig értett.
Amikor Caleb és én elhagytuk a létesítményt, egyikünk sem beszélt sokat hazafelé útközben.
De hazafelé előtte megálltunk a rendőrségnél.
Megtaláltam azokat a tiszteket, akik aznap reggel voltak, és elmondtam nekik mindent, amit Mason bevallott.
Amikor megkérdezték, akarok-e feljelentést tenni, megráztam a fejem.
“Nem,” mondtam. “Én nem, és biztos vagyok benne, hogy az anyám sem fog.”
Mert semmi sem törölhette el a hegeimet.
De évek óta először jöttem rá, hogy már nem irányítják az életemet.
És valahogy a tűz sem maradt már.
