“Ne mutasson a lányomra az otthonában.”
Ethan csattant: “Pont ezért mondtam, hogy ne keveredj a férfiak ügyeibe.”
Anya vékonyan mosolygott. “A férfiak üzlete akkor ért véget, amikor a férfiak elkezdték dobálni egy nő fehérneműjét a folyosóra.”
Dean arca elpirult.
Ethan megragadta a mappát, lapozgatott, mintha az igazság eltűnne, ha elég gyorsan halad. A szeme a aláírásokra esett. Aztán a közjegyzői pecsét. Akkor a nevem.
Először az esküvőnk óta láttam, hogy kontroll nélkül számít.
“Ez nem változtatja meg a házasságunkat,” mondta.
“Nem,” válaszoltam halkan. “De ez megváltoztatja, amivel fenyegethetsz engem.”
Meglepően nézett rám.
Ott volt – a régi félelem feltámadt, arra ösztönözve, hogy enyhítsem a dolgokat, kérjek bocsánatot, helyreállítsam a békét, mielőtt még dühösebb lenne.
De a ruháim még mindig a földön voltak.
A férjem nem kért engem. Ő parancsolta ki a saját szobámból.
Elmentem mellette, felvettem az egyik pulóveremet, és a karomra hajtottam.
“Dean máshol aludhat.”
Ethan hangja elhalkult. “Tessa.”
Anyám közelebb lépett. “Mondd ki az egész mondatot, drágám.”
Nyeltem egyet.
“Dean ma este elmehet.”
Dean káromkodott.
Ethan anyám ellen fordult. “Azt hiszed, a pénz joggal teli a családomat?”
Anya szeme élesebbé vált. “Nem. De a méltóság joggal ruházza fel a lányomnak, hogy ne űzzék el a tiédtől.” Néhány
másodpercig a lakás csendes volt, kivéve a forgalom lent.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
