Amikor a képernyő elsötétült, letette a telefont, és mindkét kezével eltakarta a száját. Sokáig nem szólt semmit.
Aztán felnézett rám.
“Így beszélt az anyámmal.”
“Gyanítottam.”
“Sosem mondta el nekem”
Sokáig nem szólt semmit.
Láttam valamit az arcán, amit korábban nem láttam. Nem bűntudat volt. Gyász volt.
“Nem hiszem, hogy bármit is mondott volna, hogy megvédjen téged.”
“Hol van?” kérdezte Ethan.
“A vendégszobában. Filmeket néz. Pirított szendvicset és gyömbérteát kért. »
“Nem hiszem, hogy bármit is mondott volna, hogy megvédjen téged.”
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
