Egyedül mentem ki. A verandán egy összehúzódás térdre esett. Az étkezőablakon keresztül láttam, ahogy visszaülnek. Anyám nevetett valamin, amit Dominic mondott.
Így hát odamásztam az autómhoz, magam ülök a volán mögé, és Austin felé hajtottam aktív vajúdás közben. Az Interstate 35-ön egy kamion besodródott az sávomba, miközben egy újabb összehúzódás elvakított, és sikítottam – nem fájdalomtól, hanem mert rájöttem, hogy a fiam és én meghalhatunk, miközben a szüleim desszertet esznek.
2. rész
A kezem sarkával csaptam be a kürtöt. A kamion visszafordult a sávjába, centikkel elkerülve a tükrömet. Az egész testem remegett, de tovább vezettem, mert nem volt más. Megszámoltam az autópályán lévő fehér vonalakat, hogy éber maradjak. Egy, kettő, három. Lélegezz. Ne csukd be a szemed. A babádnak szüksége van rád.
A következő piros lámpánál a kormánygombbal felhívtam a legjobb barátomat, Jasmine Okonkwót. A második csengésnél válaszolt.
“Jazz,” sóhajtottam. “Szülök. Én vezetek a Dell Medicalhoz.”
Fél másodpercig nem szólt semmit. Aztán a hangja hidegre és élessé vált. “Hol van Harrison? Hol vannak a szüleid?”
“Harrison telefonja ki van kapcsolva a munka miatt. A szüleim azt mondták, hívjak taxit.”
“Mit csináltak?”
Hallottam kulcsokat, egy ajtót, mozgást. Jasmine nem vesztegette az időt azzal, hogy úgy tett, mintha minden rendben lenne. “Most megyek. Vezess. Ne nyúlj a telefonodhoz. Felhívom Harrison irodáját, és ha kell, a biztonságiak kihúzzák.”
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
