Mark keze megtalálta az enyémet.
Nem kellett megmentenem. De így is tetszett, hogy ott állt.
„Vigyázz!” – mondtam.
Nevetett. „Vagy mi?”
Feloldottam a telefonomat, és megnyitottam a mappát, amit egyszerűen csak elneveztem: Esküvő.
Képernyőképek. SMS-ek. Hangjegyzetek. Szállítói számlák. Üzenetek, amikben Vivian „a bálna bankrolljának” nevezett Danielnek. Üzenetek, amikben Daniel viccelődött azzal, hogy extra alkoholt terhelt a kártyámra a fogadás kezdete után. Egy továbbított e-mail-lánc, amely azt mutatta, hogy Vivian engedély nélkül megpróbálta megváltoztatni a szerződéses kapcsolattartót rólam magára.
És egy üzenet Danieltől a vendéglátónak, véletlenül Vivian laptopjáról küldve:
„Bill Claire kártyája a felminősítésekhez. Soha nem ellenőrzi a kimutatásokat.”
Felé fordítottam a képernyőt.
A vigyora eltűnt.
Vivian suttogta: „Honnan szerezted ezt?”
„Elküldted nekem a bejelentkezési adatokat, hogy kinyomtassam az ültetésrendedet” – mondtam. „Emlékszel? Azt mondtad, jó vagyok az unalmas és hasznos dolgokhoz.”
Daniel hangja elhalkult. „Töröld ki.”
„Nem.”
Apám megdörzsölte a homlokát. „Claire, ez már túl messzire megy.”
Akkor ránéztem. Tényleg ránéztem.
„Amikor tizenhat éves voltam, azt mondtad, legyek megértő, mert Vivian bizonytalan. Amikor huszonöt éves voltam, azt mondtad, segítsek, mert a család osztozik a terheken. Ma túl kövérnek nevezett ahhoz, hogy mellette mutassak, te pedig még mindig arra kértél, hogy legyek csendben.”
Nem szólt semmit.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
