Nem válaszolt.
Lekapcsoltam a folyosó lámpáját, aztán a konyhát, majd a nappali lámpáját, amit Caleb mindig égve hagyott. A kezem annyira remegett, hogy majdnem elejtettem a telefonomat. Mara a vonalon maradt, csendben, csak a lélegzetvétele volt.
A padlás lépcsőjén suttogta: “Ne tedd le a telefont.”
Lassan másztam, minden fa lépcső nyikorgott a mezítlábaim alatt. A padlás por, szigetelés és régi ünnepi dobozok illata volt. Becsuktam magam mögött az ajtót, és a kis zárat a helyére csúsztattam.
“Zárd le,” mondta Mara.
“Igen.”
“Maradj távol az ablaktól.”
Aztán leszállt a hívás.
Egy hosszú, szörnyű percig semmi sem történt.
Aztán hallottam Caleb hangját lent.
Már nem álmosom.
Nyugodt.
“A lámpák le vannak kapcsolva,” mondta.
Egy másik férfi válaszolt a házamból.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
