De én igen.
“Anya,” mondtam halkan, “menj el.”
Látta a nyugalmat – és gyengeségnek hitte.
Szemei a lufiívet tartó fémrudakra siklottak. Mielőtt bárki reagálhatott volna, megragadta az egyiket.
“Azt hiszed, meg tudsz zavarba hozni?” – kiáltotta.
Aztán lendített.
Fájdalom robbant át rajtam. A szoba megdőlt. Leah kiabálta a nevem. Valaki mentőt hívott.
Ahogy összeestem, láttam, hogy anyám szorosan a mellkasához szorítja az adománydobozt.
Azt hitte, nyert.
De még a fájdalom ellenére is, mielőtt minden elsötétült volna, egy dolog eszembe jutott—
A kamera még mindig rögzített.
A gépek egyenletes sípolására ébredtem.
Ne hagyd ki a többit! Kattints a Tovább gombra a folytatáshoz.
